Lakásbiztosítás

Lakásbiztositás információk kezdőknek és haladóknak

Végtörlesztési anomáliák

Végtörlesztési anomáliák

| Nincs hozzászólás

Bár nem tartozik szorosan a lakásbiztosítások témájához, mégis érdemes kitérni a január végén gyakorlatilag lezárult (eddig kellett leadni az igazolást, hogy megvan rá a kívánt összeg) végtörlesztési ügyek margójára – a lakossági panaszukra és megoldási lehetőségeikre. Először is szögezzük le: a mintegy 160 ezer végtörlesztő árfolyamvesztesége összességében mintegy 336 milliárd forinttal kurtította meg a bankok készleteit (igaz ennek 30 százalékát leírhatják a különadóból, de még így is jó 210 milliárdnyi mínuszról beszélünk). Vagyis a bankoknak nagyon nem volt érdekük a sikeres végtörlesztés – ezért emelték meg együtt a forintalapú hiteleik költségeit is – így ahol lehetett, és ahol a törvény engedte, akadályozták a sikeres végtörlesztés lehetőségét. Ezzel járta meg most jó néhány haza állampolgár.

Anomáliák és megoldási lehetőségek

A legtöbb probléma a végtörlesztési ügylapokkal volt, amit 2011-ben kötelező volt igényelni és kitölteni. Néhány bank elfelejtette ezt jelezni az ügyfeleknek, mások pedig kizárólag a saját végtörlesztési űrlapját fogadta el, pedig a törvény nem írt elő formai kötöttségeket. Ezzel együtt több ezer telefon, levél és elektronikus panasz érkezett a PSZÁF-hez a végtörlesztésekkel kapcsolatban, amiknek vizsgálata el fog tartani egy ideig. Az ügyfélnek az esetek többségében bíróság, vagy Pénzügyi Békéltető Testület (ez utóbbi szerencsésebb) elé kell vinnie az ügyét – mér a PSZÁF külön az ő ügyével kapcsolatos állásfoglalást ki nem ad. Az ügyfélnek akkor van szinte biztos esélye a győzelemre, ha írásos kötelezettségvállalást kapott a banktól vagy tanúkkal tudja igazolni, hogy a bank azt mondta, kap hitelt, és a másik banknál a hitelkérelem benyújtását ez befolyásolta.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

A kötelező mezőket * jelzi.

*